Folytatódik a fokozott jegyellenőrzés az elővárosi vonatokon
2015. április 07. írta: Dunakeszi Local

Folytatódik a fokozott jegyellenőrzés az elővárosi vonatokon

A MÁV-START folytatja a fokozott jegyellenőrzést az elővárosi vonatokon. A kedvező márciusi tapasztalatok után áprilisban a váci vonal mellett a ceglédi vonal járatai esetében is több jegyvizsgálóra lehet számítani.

nyugati-palyaudvar.jpg

Márciusban a Budapest−Vác szakaszon találkozhattak az utasok fokozott ellenőrzéssel, amelynek keretében több jegyvizsgáló teljesített szolgálatot a vonatokon. Az ellenőrzés öt napja alatt a váci vonalon 6,5 millió forint többletbevétele keletkezett a vasúttársaságnak, ugyanakkor 388 esetben kellett leszállítani vonatokról az érvényes jeggyel nem rendelkező, vagy a menetdíjat megfizetni nem akaró utasokat. A hatósági jelenlétnek köszönhetően minden esetben gyorsan tudtak intézkedni a vonatkísérők.

A vasútállomásokon is látható nagyobb ellenőri létszám az utasokat a pénztári vagy előzetes internetes jegyvásárlásra motiválta, illetve a megszokotthoz képest többször váltottak jegyet a jegyvizsgálóknál is. Sok bliccelni szándékozó személy még indulás előtt leszállt a vonatról, vagy elhagyta a peront - áll a MÁV közleményében.

A kampányszerű ellenőrzés a Budapest−Cegléd−Szolnok vonalon folytatódik, de – a kedvező márciusi tapasztalatok alapján – továbbra is fokozott jegyvizsgálói jelenlétre kell számítani Budapest–Vác vonalon, a következő hónapokban a többi budapesti elővárosi vonalat is érinteni fogja az intézkedés.

A MÁV-START kampányának célja, hogy hangsúlyozza a jegyvásárlás fontosságát, ily módon is visszaszorítva az érvényes menetjegy, illetve bérlet nélküli utazásokat, és a kedvezmények jogosulatlan igénybevételét. A vonatokon szolgálatot teljesítő nagyobb jegyvizsgálói létszám lehetővé teszi, hogy az ellenőrzés időszakában a fedélzeti jegyváltást megtagadó utasokat minél előbb kiszűrjék.

A bejegyzés trackback címe:

https://dunakeszilocal.blog.hu/api/trackback/id/tr437346972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása