A reggeli kutyasétáltatás közben a párom egy yorkie-ra és a gazdájára lett figyelmes, a kiskutya ugyanis éppen a mi kiskertünkben végezte a dolgát. Mint korábban írtam, kutyások vagyunk, jómagam pedig elfogultabb vagyok az állattartókkal szemben, mint egy átlagember, de azt azért már én is túlzásnak tartom, ha egy gazdi nem takarít fel kutyája után, majd ha ezt szóvá teszik, még neki áll feljebb. A párom és a yorkie-gazdi között ugyanis a következő párbeszéd zajlott le:

- Nem veszi fel? - kérdezte a párom.
- Nem - mondta az asszony.
- Van nálam zacskó, szívesen adok.
- Nálam is van zacskó.
- Akkor miért nem veszi fel?
- Mi köze hozzá - jött a válasz nélküli dölyfös riposzt.
- Az, hogy ezt a kiskertet konkrétan mi gondozzuk.
- ...
- Ugye tudja, hogy ezért meg is büntethetnék?
- Tudom, itt lakom.

Esetünkben tehát már nem csak arról van szó, amit egy korábbi posztom során már fejtegettem, hanem arról is, hogy mindezeken túl még olyanok is vannak, akik konkrétan - elnézést a szóhasználatért - leaszarják mások munkáját és ha ezt szóvá teszik, még nekik áll feljebb.

Nagyon erősen gondolkodom azon az opción, amit talán Csányi Vilmos említett egy interjúja során, miszerint a kutyatartást egyfajta jogosítványhoz kellene kötni. Így nemcsak a kutyákkal tehetnénk jót, de a felelőtlen gazdikat is megmenthetnénk saját maguktól...