Megtörtént hát a már-már csodával felérő mozdulat: beköltöztünk. Szeptemberben döntöttünk arról, hogy ideje lenne egy nagyobb lakást nézni és körülbelül októberben kezdtünk neki az egész hajcihőnek. Mai napig nem tudjuk, hogy hogyan esett a választásunk Dunakeszire, de talán ez már annyira nem is számít.

November végén sikerült megvásárolnunk egy lakást a városban, ami azért is volt nem mindennapi, mert korábban még egyikünk sem járt ezen a vidéken. A felújítási munkálatok alatt kezdtük csak felfedezni a környéket, de természetesen még a mai napig is csak kisebb szeleteket ismerünk lakókörnyezetünkből. Hogy őszinte legyek, a beköltözés folyamata megérne egy külön blogot. Sok esetben fogadott öröm és megrökönyödés, és volt persze, hogy e kettő érzés egyszerre volt jelen egy-egy pillanatban. 

Nem sok mindenre maradt idő, minden egyes percet kitöltött a felújítás és a költözködés, így nem maradt már idő arra, hogy frissítsem a blogot. Arról nem is beszélve, hogy az első napokban net sem volt. Meg TV sem. Rádiót se hoztunk és csak az előszobába tudtuk felkapcsolni a villanyt. Néha meg még ott sem. Zsákokban éltünk és dobozokban és természetesen csak a legfontosabb dolgokat nem találtuk.

Amiatt viszont, hogy korábban egyikünk sem járt Dunakeszin, minden hely az újdonság erejével hatott. Ezekről pedig szó is lesz itt a továbbiakban. Kipróbáltuk például a Wiedermann Pékséget, a Napteraszt, a legendás Bőgért és megismerkedtünk olyan fogalmakkal is, mint például Termidor és az sem utolsó, hogy errefelé az Invitel az egyik legnagyobb szolgáltató.

Van tehát élmény bőven, szerencsénkre több a jó, mint rossz tapasztalat, de mindezekről később. Legyen most elég annyi, hogy megvolt az első sétánk a Duna-parton. Cidri volt, fújt a szél, a kutyákra "pulóvert" adtunk és fejfájásig élveztük a napot.Még jó, hogy van itthon fájdalomcsillapító és nem kell azzal kezdenem a következő bejegyzést, hogy melyik az ügyeletes gyógyszertár Dunakeszin...