Hónapokkal ezelőtt még úgy terveztük, a karácsonyt már az új alkásban töltjük, de mint azt korábban is írtam, az ingatlanvadászat egy kicsit elhúzódott. Amikor még nem jártunk Dunakeszin, nem döntöttünk határozottan amellett, hogy ebben a városban vásárolnánk új lakást, mint opciót azonban a kalapba tettük Pest egyes kerületei mellé. Úgy gondoltuk, hogy rászánunk egy hétvégét, megismerjük kicsit a várost és az ingatlanpiacot.

Egy későbbi utazásunk Dunakeszire a Rákospalotai vasútállomásról.

A Nyugatiból indultunk és jórészt olyan lakásokat néztünk, melyeket a legkönnyebben a Dunakeszi Gyártelep megállóból tudtunk megközelíteni. A vonat egyébként sűrűn jár, csúcsidőben akár tíz percenként, máskor átlagosan fél óránként. A menetidő kemény 20 perc, ergo még izgulni se nagyon volt időnk, hogy mi fogad bennünket. Nem volt persze nagy elvárásunk, tudtuk, hogy a Pesttel való határ miatt olyan lesz, mintha csak egy külkerületbe utaznánk. Talán csak amiatt izgultunk, hogy ne legyen rosszabb annál, amire számítunk.

Nem azt mondom, hogy amikor leszálltunk, éreztük, hogy otthon vagyunk, de - ha szabad így fogalmaznom - egészen kellemes légkör fogadott. Valami ilyesmire számítottam, vagy talán egy kicsit rosszabbra. Még érződik Pest, de nincsenek villamossínek és nem zúg el az emberfia mellett percenként valamelyik nem túl bizalomgerjesztő, hangos, piszkos és büdös BKV-jármű. Tisztább (!), mint az a környék, ahol az elmúlt években éltünk. Nem zsúfolt, két ház között még zöldterület is található, amely kétségtelen nagy előny Budapest egyes kerületeihez képest.

Ahogy arról az egyik korábbi posztomban is írtam, az ingatlanpiac ez időben nagyon pörgött, vitték a lakásokat, mint a cukrot, ezért csupán három lakás megtekintését tudtuk leszervezni a hétvégére.

Egy nagyjából felújított, egy 1+2 fél-, vagy 2+1 félszobás lakást szerettünk volna. Az első ingatlan, amit megnéztünk, egy 62 négyzetméteres, tágas és jó elrendezésű lakás volt, viszont eléggé le volt lakva. Nem volt annyira rossz állapotban, de nagyon nagy munka lett volna vele. A másik lakás egy tetőtéri pecó volt. Teljesen fel volt újítva, gyakorlatilag csak be kellett volna költözni. Viszont eléggé kicsi volt és mégicsak tetőtéri (mi pedig már nem húsz évesek vagyunk).

A harmadik ingatlan az elsőhöz volt hasonló. Magasföldszinti, tágas, világos, jó elrendezésű, kis felújítást igénylő. Én már a belépéskor éreztem, hogy akár ez is lehet az a lakás, amit szívesen megvásárolnék, de a páromat még puhítani kellett. A fentebb említett jó tulajdonságokon kívül volt még egy nagy előnye a pecónak. Volt egy kvázi külön bejárója. Itt ugyanis nem "körben", hanem egy hosszú folyóson helyezkednek el a lakások, amelynek végében ott a vészkijárat. Ahhoz pedig minden magasföldszinten lakónak van kulcsa és általában ezt is használják.

Minden adott volt tehát ahhoz, hogy megvegyük a lakást. Adtunk egy árajánlatot, az alkudozás során azonban 100 000 forintnyi különbség mutatkozott az adni és kapni kívánt ár között. Egy darabig úgy tűnt, hogy nem lesz meg, de végül csak sikerült találni egy köztes megoldást. 

Vagyis nem volt könnyű, de csak lett lakásunk Dunakeszin és ennél nem kell jobb karácsonyi ajándék...