Volt, aki a napokban azzal keresett meg, hogy Dunakeszinek nincs szüksége még egy "pitypang újságra", van belőle elég és egyébként is, a dunakesziek nem kíváncsiak Dunakeszi megismertetésére.

Nos, nem tudom, lehet, hogy így van, de mint a gyarló ember általában, úgy én is magamból indulok ki. A mai napig nagyon szívesen hallgatom azokat a beszámolókat, amelyek arról szólnak, hogy miképpen látják Székesfehérvárat azok, akik először járnak ott, vagy éppen frissen költöztek a királyok városába. Izgatottan hallgatom, ahogy rácsodálkoznak az ezer éves város központjára, a macskaköves Fő utcára, a Püspöki Palotára, az Országalmára, a Nemzeti Emlékhelyre és felfedezik maguknak az esküvők és szubkulturális estek kedvelt helyszínét, a Bory-várat.

Érdekesnek találom, ahogy a messziről jött emberek meghökkennek bizonyos helyi jellegzetességeken, olyanokon például, hogy mikor és milyen gyakran (ritkán!) járnak a buszok és hogy a helyieknek a strand a Balantont, vagy a Velencei-tavat jelenti. Szeretem hallgatni, ha ezek az emberek arról számolnak be, hogy minden sarkon felfedeznek maguknak valami olyan dolgot, amit én már rég nem veszek észre. Ami nekem már természetes, megszokott, vagy az is lehet, hogy már visszás, de másnak így is csodálatos.

Lehet, hogy rosszul látom, de én ugyanúgy rá tudok csodálkozni arra, aki előfeltevés nélkül képes szemlélni azt, amihez engem már ezernyi emlék és érzés befolyása köt.

És mivel ilyen az emberi természet, talán vannak olyanok, akik hasonlóakat tapasztalnak akkor, amikor én írom le frissen szerzett élményeimet Dunakesziről. A blog leglényegesebb eleme lenne ez, de persze mivel a hivatásom az újságírás volna, ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy ha valamivel foglalkozom, akkor azzal kapcsolatban híreket és más, újságírói műfajba tartozó írásokat osszak meg az olvasókkal. A személyes beszmolóknál - mert ugye blogot (!) írok - azonban többre értékelem a benyomásaim őszinteségét, mint a száraz szavakat, hiszen éppen ez ennek a szubjektív műfajnak a lényege.

Mindezeket figyelembe véve tehát vegyesfelvágott az oldal, amely jelen pillanatban nem akar többnek látszani, mint ami: egy messziről jött ember benyomásainak teret adó blog, amelyhez ez a poszt ugyanúgy hozzátartozik, mint a helyi kulturális élet egy-egy pillanatának megragadása.

Azért kellett részleteznem mindezt, hogy az orránál tovább lásson az is, akinek a világ fekete és fehér. De főleg inkább szürke. Árnyalatok nélkül.