Nem módosítanak a közlekedésen Dunakeszin
2015. február 13. írta: Dunakeszi Local

Nem módosítanak a közlekedésen Dunakeszin

Az új útdíjrenszer bevezetése óta a legnagyobb változást Vácról Dunakeszi és Göd központján keresztül a fővárosba vezető 2-­es úton mérték. Ennek ellenére Göd és Dunakeszi sem tervezi a városon belüli közlekedésének módosítását.

utdij.jpg

Szabó Katalin, Dunakeszi Város Önkormányzatának szóvívője a Világgazdaságnak elmondta, jelentős forgalomnövekedést nem tapasztaltak. A Best Way Traffic Kft. mérése szerint ezen a szakaszon átlagosan 15 százalékos forgalomnövekedés tapasztalható (a 2­es úton Budapest irányába) - írja a VG.hu.

Szabó Katalin a lapnak megjegyezte, a lakosságot januárban felkérték arra, hogy írják meg tapasztalataikat az önkormányzatnak. Ezekből azt a következtetést vonták le, hogy bár január első napjaiban hosszú sorokban álltak az emberek, hogy időben megvásárolják a megyei matricákat, később már nem volt ilyen tapasztalat.

A lap szerint a szóvivő alapvetően pozitív intézkedésnek tekinti az új útdíjrenszer bevezetését, de a városvezetés azzal nem ért egyet, hogy már most fizetőssé tették az M2­t, amely még nem tekinthető teljes értékű autópályának, mivel még nem mindenhol 2x2 sávos az út.

Észrevételeiket a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban tartott – Fónagy János parlamenti államtitkár által összehívott – egyeztetésen is elmondták, de az ezeket nem építették be a változtatásokba – fogalmazott a szóvivő.

A vasárnapi zárva tartással kapcsolatos forgalomváltozások kérdésében még nem bocsátkoznak jóslatokba, de ha szakmailag megalapozott forgalomtechnikai javaslatok érkeznek a rendőrség vagy egyéb szakmai szerv részéről, meg fogják tenni a szükséges lépéseket.

(MTI-Fotó: Büki László)

A bejegyzés trackback címe:

https://dunakeszilocal.blog.hu/api/trackback/id/tr677172055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása