Cicaharc Dunakeszin a nemzeti ünnepen
2015. március 16. írta: Dunakeszi Local

Cicaharc Dunakeszin a nemzeti ünnepen

Cicaharc típusú események zajlottak a március 15-i megemlékezéseken Dunakeszin. A helyi ellenzék egy része bejelentette, hogy nem hajlandó részt venni a központi ünnepségen, mivel az ünnepi beszédet Nyíri Márton jobbikos önkormányzati képviselő, történelemtanár mondta. Ennek ürügyén, magukat baloldalinak tartó formációk némi civil köntössel takarózva egy nappal korábban emlékeztek - a beszámolók szerint kvázi szűk családi körben.

aduna4.jpg

A Jobbik persze nem hagyta szó nélkül az őket ért kritikát, közleményben reagált és azzal próbálta lejáratni az ellenzéki ünneplőket, hogy azt sugallta: ezek az emberek valójában nem tisztelik a nemzeti ünnepet, megemlékezésük során pedig nemes egyszerűséggel szemetelnek. Mindezt arra alapozta a radikális párt, hogy az ünnepség helyén találtak egy Bombás dobozt, amit látványos fotó keretében fel is szedett a párt - közleményük szerint - Ifjúsági Tagozatának egyik tagja.

ajobbikdk2.jpg

 

Mindezek után pedig feltehetően mind a civilekbe ojtott ellenzékiek, mind a radikális jelzőt használó szélsőjobb azzal ment haza, hogy megveregette saját vállát és elképzelte, hogy megnyeri a választást 2018-ban.

A baj csak az, hogy ezek az formációk még mindig nem értik a mai Magyarországot, nincsenek válaszaik a kor kérdéseire. És ha meg is nyernek egy-egy választást, az is csak azért van, mert az emberek a Fideszre mondanak nemet. Valahogy el kellene jutni odáig, hogy nem csak beszélni kell az európaiságról, hanem képviselni is azt. Sehova nem vezető cicaharcokkal pedig ez nem fog menni.

UPDATE: Dióssi Csaba polgármester a Dunakeszi Polgárban így reagált a történtekre: Ahogy az évtizedek óta szokás városunkban, nemzeti ünnepeinken mindig egy-egy képviselőt, intézményvezetőt kérünk fel az ünnepi beszéd megtartására, így történt ez idén is. Elsőként Lukácsi Bálintot, és rajta keresztül Radnóti Henriket kértük fel a szónoki feladatra, amit ők visszautasítottak. Ezt követően kértük fel Nyíri Márton tanácsnok urat, aki történelemtanárként elfogadta a felkérést.

UPDATE2: Lukácsi Bálint, Radnóti Henrik Önkormányzati Képviselők kommentben így reagáltak a történtekre: "A Dunakeszi Polgár márciusi számának 5. oldalán Dióssi Csaba Polgármester Úr azt állította, hogy : >>Elsőként Lukácsi Bálintot, és rajta keresztül Radnóti Henriket kértük fel a szónoki feladatra, amit ők visszautasítottak...<<

Ez az állítás nem fedi a valóságot, ezzel szemben a februári testületi ülés után értesültünk arról, hogyan fog zajlani a városi megemlékezés."

(Fotók: KesziPress, dunakanyarregio.hu)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dunakeszilocal.blog.hu/api/trackback/id/tr367274057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.16. 22:40:02

Azt tudod, hogy a "sic!" mit jelent? Mert ebben a formában számomra értelmetlennek tűnik.

Apropó Dunakeszi! A reptérrel most mi a helyzet?

Dunakeszi Local 2015.03.17. 07:43:07

Valóban benne maradt. Javítva!

Radnóti Henrik 2015.03.19. 18:58:43

A Dunakeszi Polgár márciusi számának 5. oldalán Dióssi Csaba Polgármester Úr azt állította, hogy : „….Elsőként Lukácsi Bálintot, és rajta keresztül Radnóti Henriket kértük fel a szónoki feladatra, amit ők visszautasítottak….”

Ez az állítás nem fedi a valóságot, ezzel szemben a februári testületi ülés után értesültünk arról, hogyan fog zajlani a városi megemlékezés.

Lukácsi Bálint, Radnóti Henrik Önkormányzati Képviselők

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.19. 19:35:24

@Dunakeszi Local: köszi. És a reptérrel mi van mostanában? Egy időben sokat mászkáltam arra vendégként, fotózgatni.

Dunakeszi Local 2015.03.19. 20:18:13

@pythonozok: Nem tudom, én még ott nem jártam :)

Dunakeszi Local 2015.03.19. 20:29:58

@pythonozok: Dehogy, most költöztem ide két hónapja.
süti beállítások módosítása