Korábban volt egy blogom, amelynek az volt a lényege, hogy bármerre is mentem, fotóztam egyet. Egy képet mindösszesen. Egy képet a földről. Amelybe benne volt a lábam. Persze ezzel nem találtam föl a spanyol viaszt, több barátom is posztolt hasonlókat és más "lábasblogoknak" is divatja volt akkortájt. 

Ez jutott eszembe, amikor Dunakeszi központjából hazafelé tartottam a Fő úton, s arra a területre érkeztem, ahol minden lépésnél egy-egy Keszibe botlik az emberfia. Elsőként a Keszüt kaptam lencsevégre.

Keszü egyébként 5-7 kilométerre található Pécstől délnyugati irányba. A Wikipédia szerint neve a Kesző, Keszi törzsnévből keletkezett, amely török eredetű, darab, vág jelentésű. A magyar törzsek rendszerében egy törzstöredékre vonatkozhatott. Az oklevelekben a falu Kesiu alakban írva, 1192-ben jelent meg először. A keszüi templom helyén Árpád-kori kápolna állt. Mint jelentős község csak a középkor végén szerepel. Kesu, Kezeu, Kewzew, és Kezw írásmódokkal találjuk a pápai tizedlajstromban. 1400-ban és később is a pécsi püspöké volt. A török időkben is lakott falu volt, a törökök kiűzése után Boszniából délszlávok (baranyai bosnyákok) költöztek ide, akiknek elmagyarosodása már a 18. század végén befejeződött. Templomát a Pécsi Papnevelő Intézet uradalma építtette Szent Anna tiszteletére 1781-ben. Ugyanezen évtől van anyakönyve.

A falu lélekszáma egy 2014-es adat szerint mindössze 1239 fő.