A párommal nemrég úgy döntöttünk, hogy komolyabbra fűzzük kapcsolatunkat. Egy ideje már együtt élünk, a lakás azonban, ami eddig az otthonunk volt egyrészt kicsinek bizonyult, másrészt az egyedüli tulaj a párom volt. Egy másik városban viszont az én nevemen is volt egy pici garzon és csak hogy bonyolítsuk a helyzetet, mindkét ingatlant jelzálog terhelte. Egyértelmű, hogy ez a helyzet nem volt tartható sokáig s amellett döntöttünk, hogy a két lakásba fektetett pénzt összedobjuk és közösen veszünk egy újat. A banki hitelezést így sem tudtuk kikerülni, de egy tudatos és gazdaságos döntést hoztunk, arról nem is beszélve, hogy ez egy mérföldkő a kapcsolatunkba.
Mindezen személyes dolgokat azért írtam csak le, hogy mindenki megértse a hátteret abban a történetben, hogyan is váltunk Dunakeszi városának lakosaivá. Legalábbis papíron, költözni ugyanis csak az újévben fogunk.
Mikor eladtuk a kis lakásainkat, megkezdődött az új otthon keresése. Már korábban is sokat beszéltünk arról, hogy hol is szeretnénk elkezdeni a valóban minden téren közös életünket és egy hely ideálisnak is mutatkozott erre. Velence volt az város, amit mindketten kompromisszum nélkül el tudtunk fogadni, a probléma azonban az ezzel a gyönyörű tóparti településsel, hogy relatíve messze van Budapesttől. Tudom, tudom, vannak olyanok, akik messzebbről ingáznak a fővárosba, ez azonban engem nem győz meg, én nem szeretem a munkába való hosszú utazgatásokat, márpedig a páromat is és engem is - egyelőre - Budapesthez köt a munka.
Sokáig azonban még így is versenyben maradt Velence, sőt, folyton-folyvást visszatérő eleme életünknek. Én Székesfehérváron nőttem fel, ott is éltem több mint 20 évig és mind a mai napig van ott dolgom, vagyis számomra nem ismeretlen terep a környék, a párom pedig mindig is természetközelben szeretett élni. Amikor azonban már élesedett a helyzet és gyorsan lakást kellett találni, mégis inkább Budapest mellett döntöttünk. Elvégre fiatalok vagyunk, bírjuk még a nyüzsgést, ideköt a munka, ismerjük már ezt az életstílust, én is éltem már itt korábban is pár évig és hát valószínűleg nem a mostani lesz az utolsó költözésünk. Nagyjából ezek az érvek szóltak amellett, hogy itt maradjunk, a büdös városban.
A nem várt probléma azonban az volt, hogy amikor mindez történt, nagyon kevés lakás volt a piacon és azokat is vitték, mint a cukrot. Ennek több oka is volt: a közvetítők szerint a devizahitelesek kivonták a piacról ingatlanjaikat és a kormány segítő intézkedéseiben reménykedve várakozó üzemmódba helyezték magukat. Meg persze ezen kívül is hallottam még jó pár okot a kevés eladó lakásra, de hogy mi volt az igazság, nem tudom és hát már nem is nagyon érdekel. Merthogy akkor, amikor szembesültünk vele, hogy Budapesten ebben a helyzetben nem találunk megfelelő lakást, újból kifelé kezdtünk nyitni. Érdet és Szentendrét már az elején kilőttük, így maradt a Dunakeszi, Vác, Fót vonal. A probléma csak az volt, hogy ezt a térséget annyira nem ismertük, hogy azelőtt még nem is jártunk egyik településen sem. Így pedig azért eléggé izgalmas "új életet" kezdeni...
Nem hazudok, de már fogalmunk sincs, hogy hogyan került előtérbe Dunakeszi. A legelső emlékem, hogy itteni lakásokat nézünk az interneten és hogy még választék is akad, sőt, olyan is van, amely megfelelő az ízlésünknek és a pénztárcánknak is. Arra gondoltunk hát, hogy egy hétvégi napot rászánunk arra, hogy megnézzünk pár ingatlant a városban.
