Dunakeszi 579 milliót fektetett be bedőlt brókercégnél
2015. április 23. írta: Dunakeszi Local

Dunakeszi 579 milliót fektetett be bedőlt brókercégnél

Huszonnégy önkormányzat fektetett be a brókerbotrányban bedőlt cégeknél, 10,8 milliárd forint értékben - mondta Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kormány az Állami Számvevőszékhez fordult, és soron kívüli törvényességi vizsgálatot kért - jelentette be a miniszter.

lazarjo.jpg

A legnagyobb város, ami bajba jutott, Győr, ők egymilliárdot bukhatnak. Újpest tartott nagyon sok pénzt ott, Törökszentmiklós és Fót a méretéhez képest sokat kockáztatott, és Százhalombatta "brutálisan sokat", 3,5 milliárdot. A brókerbotrányban érintett önkormányzatok között megtalálható Dunakeszi is. A város 579 milliót fektetett be.

UPDATE: Dunakeszi Város Önkormányzata a hír kapcsán nyilatkozatot tett közzé. Eszerint 2014. június 17-én és 2014. november 28-án, az egy éven túlra tervezett megtakarításaiból, képviselő-testületi felhatalmazás alapján a Magyar Állam által kibocsátott A180425B14 és A201112A04 sorozatszámú államkötvényeket vásárolt az állampapírok forgalmazására felhatalmazott Quaestor Értékpapír Zrt.-től.

A Quaestor Értékpapír Zrt. kereskedési jogának felfüggesztését követően kirendelt felügyeleti biztos az önkormányzat írásbeli megkeresésére tájékoztatta hivatalt, hogy az összes államkötvény az Önkormányzat nevesített alszámláján hiánytalanul rendelkezésre áll.

1453824_10206140273046816_931267466_o.jpg

"Dunakeszi Város Önkormányzata határozottan visszautasítja mindazon személyek nyilatkozatát, akik azt állítják, hogy csaló brókercégek piaci részvényeibe fektette pénzét. Dunakeszi Város Önkormányzata kizárólag a Magyar Állam által kibocsátott, állami garanciával biztosított államkötvényt vásárolt, egy az állam által felhatalmazott forgalmazón keresztül, így a megtakarításunk biztonságban van" - áll a hivatal nyilatkozatában.

A lista:

Dunaszeg: 50 millió
Győrszemere: 118 millió
Dunakeszi: 579 millió
Abony: 279 millió
Törökszentmiklós: 103 millió
Győr: 1,004 milliárd
Mezőkeresztes: 45 ezer
Vecsés: 200 millió
Újpest: 2,03 milliárd
Alsónémedi: 1,017 milliárd
Fót: 1,054 milliárd
Ceglédbercel: 35 millió
Százhalombatta: 3,591 milliárd
Vác: 1 ezer
Kazincbarcika: 7 millió
Arló: 8 millió
Kissikátor: 791 ezer
Rudabánya: 7 millió
Fertőhomok: 648 ezer
Almásfüzitő: 722 millió
Kaposszerdahely: 8 millió
Sajószöged: 3800 Telekom-részvény
Viss: 301 ÉMÁSZ-részvény
összesen: 10 823 717 496 forint

(Fotó: MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://dunakeszilocal.blog.hu/api/trackback/id/tr107393216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.