A Nap utcai szellemi műintézmény (értsd: kocsma) előtt vitázott két, életük delén már jócskán túljutott, kissé borostás, kissé piszkos, kissé büdös úriember. Megfáradtak már a hosszú naptól, hajlott tartásuk egy élet kemény munkáját idézte. Szemük kissé üveges volt s messziről csak annyi látszódott, hogy mindketten ütemesen hajlonganak előre. Közelebb érve aztán mindenki meggyőződhetett arról, hogy beszélgetni próbálnak.
- Ala, ala, ala, ala... - így egyikük kényszerű, elkent beszédű próbálkozása, hogy közöljön valamit társával. Látszott rajtuk, hogy nem adják fel egykönnyen s nem nyugszanak, amíg ki nem mondják, amit akarnak a rendszerről. Az autók meg a nők náluk már rég nem rúgnak labdába, egyetlen cél maradt csupán: túlélni a napot.
- Ala, ala, ala, ala... - próbálkoznak még egy kicsit, aztán egyiküknek megered a nyelve. - A Lajos volt! Az a zsidóóó! - mondta feldúltan az immár folyékonyan beszélő emberünk s öles léptekkel jobbra indult tova.
