Nem lesz lámpaoltás Dunakeszin
2015. március 27. írta: Dunakeszi Local

Nem lesz lámpaoltás Dunakeszin

Idén kilencedik alkalommal söpör végig a világon a Föld Órája! Március 28-án, helyi idő szerint 20:30-kor történik majd a jelképes lámpaoltás, amelyhez 2009 óta minden évben Budapest is csatlakozik számos más hazai település kíséretében.

eredetilead10984.jpg

Ismerős lehet, hogy az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket. Az akció fő célja nem az egy óra alatt elért aktuális fogyasztás csökkentés, hanem a figyelemfelhívás, hogy mindennapi életünket mennyire átszövi a túlzott, és voltaképpen fölösleges energiahasználat.

2007 óta a Föld Órája 162 ország mintegy 7000 városában mozgósított kormányokat, üzleti szereplőket, civil szervezeteket és több százmillió egyéni támogatót, akik mind közösen léptek fel egy fenntartható jövő érdekében. A kezdeményezéshez könnyű csatlakozni, mindössze arra van szükség, hogy egy regisztrációval jelezzük részvételünket a Föld Órája honlapján. A jelképes lámpaoltáshoz e poszt megírásakor már csatlakozott 586 személy, 65 település és 147 intézmény vagy vállalat.

foldoraja.jpg

A környékünkről Sződliget, Szentendre és Vác jelezte részvételét, Dunakeszit nem találni a regisztrált települések között. Eddig 587 személy (köztük e blog gazdája) vállalta, hogy egy órára lekapcsolja a világítás. Jó volna azért, ha ez a szám még gyarapodna...

A bejegyzés trackback címe:

https://dunakeszilocal.blog.hu/api/trackback/id/tr737309228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása