Vasárnap biz Fut A Keszi
2015. március 24. írta: Dunakeszi Local

Vasárnap biz Fut A Keszi

Március 29-én, vasárnap ismét FutAKeszi a reptéren. A verseny szervezői között van Dunakeszi Város Önkormányzata, a Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás Sportegyesület és Bíró György és BARÁTAI. A részvétel ingyenes, előnevezni péntek 12 óráig lehet a rendezvény hivatalos oldalán. Azért is érdemes igénybe venni ezt az opciót, mert a szervezők 150 Fut a Keszi pólót sorsolnak ki az előnevezettek között, 50-et kapnak azok, akik az 5 kilométeres, vagyis a Fut a Keszin távra neveztek, míg 100-at azok, akik a 2,5 kilométeres, vagyis a Kis Keszi távot tűzték ki célul.

kep2.jpg

Azok között, akik a célba érés után a rajtszám-szelvényt átadják, a rendezők Fut a Keszi pólókat és más ajándékokat sorsolnak ki. A díjazásról, a korcsoportokról és a versenykiírással kapcsolatos egyéb információkról a Futakeszi.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők. A reptérre a verseny ideje alatt ingyenes buszjáratok közlekednek.

Én mindenkit csak biztatni tudok, hogy ha tud, vegyen részt a versenyen. Nem olyan távokról beszélünk ugyanis, amihez elengedhetetlen lenne a mindennapi edzés, a közös szórakozás a családdal vagy a barátokkal pedig szinte garantált egy ilyen rendezvényen.

Akiben pedig egy kicsit is él a sportszellem, az itt megmutathatja, hogy milyen az, amikor az ember legyőzi, vagy ha úgy tetszik, meghaladja saját magát. És ha csak most kezdte, akkor ezzel meg is teszi az első lépést, hogy élete szerves részévé váljon a mozgás.Aki pedig egy kicsit tapasztaltabb e téren, az egy újabb strigulát húzhat be a teljesített versenyek képzeletbeli falára.

A bejegyzés trackback címe:

https://dunakeszilocal.blog.hu/api/trackback/id/tr17301233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.24. 22:13:06

Önkormányzat? Vastag bőr van a pofájukon, hogy a történtek után még kimennek a reptérre.
süti beállítások módosítása